JANCA ÁKOS

RENDHAGYÓ GYERMEKELŐADÁS A MÜPÁBAN

Janca Ákos-interjú

Készítette: B. Török Fruzsina, 2023. májusában

Janca Ákos zeneszerző, sound design oktató rendhagyó gyermekelőadás-sorozatot indított a MÜPA-ban. Az előadás tapasztalatairól és életútjáról Janca Ákossal beszélgettünk.    

Miért érezte fontosnak, hogy az elektroakusztikus zenei műfajt a legkisebbekkel is megismertesse?

Felnőtt fejjel végeztem el a Zeneakadémiát elektroakusztikus zeneszerzőként. Ott találkoztam ezzel a műfajjal, s azzal a gondolattal kellett szembesülnöm, hogy milyen jó lett volna már sokkal hamarabb, pl. gyerekkorban megismerkedni vele. Olyannyira erőssé vált bennem ez a gondolat, hogy megszereztem a pedagógusi diplomát is azért, hogy ezt a zenei világot azonnal lehetőségem legyen oktatni is.

Nem is hallottam még ilyen végzettségű zenepedagógusról…

Ez nem az Ön hibája, mert én vagyok az első elektroakusztikus zeneszerzőtanár, aki ilyen diplomát szerzett a Zeneakadémián.

Mi ennek a műfajnak a sajátossága? Miért érdemes rá több figyelmet fordítani?

Kifejezetten fiatalnak számít, hiszen körülbelül 75 éves kortárs zenei műfajról van szó, éppen ezért a pedagógiai beágyazottsága még nem teljes. Alapvetően olyan alkotásokat takar, amelyeket elektroakusztikus eszközökkel, elsősorban nem klasszikus zeneszerzői elvek szerint hozunk létre. Ezek a művek a kezdetek óta például mikrofonnal, magnetofonnal, ma főleg számítógéppel, hangszintézissel, élő elektronikával készülnek. Gyakran a szerző maga realizálja műveit a stúdióban. Tehát, egy kísérletező műfaj, mely a komolyzene önálló ágának tekinthető, de átfedésben van a hagyományos klasszikus zenével és a modern könnyűzenével is, valamint zeneszerző-hangmérnöki affinitást kíván. A legizgalmasabb, legszabadabb és legelőremutatóbb terület ma, véleményem szerint. Egyelőre csak a legmagasabb szinten, tehát a Zeneakadémián, illetve a PTE Művészeti Karán oktatják. Pont ezért volt izgalmas kezdeményezés az, amiről tulajdonképpen kérdez: a MÜPA előadás-sorozata kisgyermekek számára.

Zeneakadémiára általában 18–20 éves fiatalemberek jelentkeznek. Hogyan alakult úgy, s miért, hogy Ön sokkal később határozta el, hogy felvételit tesz?

A zene egészen pici koromtól fogva fontos része az életemnek, nem is emlékszem azokra az időkre, amikor ez még nem volt így. Ének-zenei általános iskolába jártam, Kodály-módszeren nevelkedtünk, a délutáni zeneiskolában csodálatos pedagógusokkal volt szerencsém találkozni, doboltam, zongoráztam. Már ez önmagában meghatározó volt, de mindezeken túl még abban a szerencsés helyzetben is voltam, hogy matematika-zenei szakos osztályban tanulhattam. Ugyan a zene és a matematika szoros kapcsolata akkor még nem állt össze a fejemben, de ma már tudom, hogy minden afelé lökdösött az életben, hogy eljussak az elektroakusztikus zenéig. Végül, egy nagyon kedves ismerősöm – aki tudta rólam, hogy nemcsak a zene és a matematika nyűgöz le, hanem az akusztika és az elektronika is – hívta fel a figyelmemet arra, hogy van elektroakusztikus képzés a Zeneakadémián. Negyvenes éveim közepén ültem vissza az iskolapadba.

Hogyan készül fel az ember ilyen korban egy Zeneakadémiai felvételire?

Attól függetlenül, hogy nem a zenéből éltem meg, én minden nap úgy keltem fel és néztem bele a tükörbe, hogy zenész vagyok. Édesanyám elmeséléséből tudom, hogy már óvodás koromban, ha zenét hallottam, a szívem tájékához nyúltam és azt mondtam, hogy „valami nagy melegséget érzek idebent.” Ugyan évtizedekig egy speciális mérnöki-művészi számítógépes grafikával foglalkozó cégnél dolgoztam, profikat oktattam Japántól Amerikáig, mellette pop-rock zenekarokban játszottam, lemezeket, reklámzenéket írtam. Az, hogy a zeneakadémiai felvételit meglepően simán abszolváltam, emellett egyértelműen a régi, remek zeneiskolai képzésnek és a gimnázium mellett végzett konzis felkészítőnek volt köszönhető. Plusz a matematikai, fizikai, grafikai érdeklődésemnek, amivel különleges kompozíciókat készítettem a felvételire. Így sétáltam be felnőtt fejjel a Zeneakadémiára (nevet).

Miért nem a középiskola után ment el felvételizni?

Nagyon egyszerű: az akkori rockzenekarom éppen nagyon sikeres kezdett lenni, s úgy döntöttem, hogy ezt a vonalat választom és nem mentem el felvételizni. Aztán mégsem lettem rockzenész, mert úgy alakult, hogy énekesünket, Csengeri Attilát felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára. Majdnem engem is, mert én kísértem a felvételin, ahol a Jézus Krisztus Szupersztárból énekelt.

Segíti-e az elektroakusztikus zene megismertetése a gyerekeket abban, hogy a klasszikus zene felé is forduljanak?

Ez sem elképzelhetetlen. Azt gondolom, azoknak is, akik klasszikus hangszeren tanulnak, hasznukra van, ha megértik, hogy alakul ki a hang, hogy működik a hallásunk, mik a hangszínek – egyszóval olyan akusztikai ismeretanyagra gondolok, amit aztán tudatosan alkalmazhatnak. Ezt azért is fontosnak érzem, mert a kortárs zene megszólaltatásához nem csak a klasszikus módon kell tudni hangszeren játszani. De még az sincs kizárva, hogy ezen ismeretek alapján új és korszakalkotó ötletek jutnak eszébe az új generációnak, ami mindenképp ünneplendő dolog, hiszen előremutató.

Mit tapasztal, hogyan fogadják a gyerekek ezeket az új és modern ismereteket?

A MÜPÁ-ban tartjuk azt az interaktív sorozatot, ami gyerekeknek szól elsősorban, de lényegében inkább családi program, három előadásból áll, amiknek ismeretanyaga egymásra épül. Nagy örömömre szolgált, hogy az első két előadáson olyan családok vettek részt, akik nagyon nyitottak, érdeklődőek és aktívak voltak. Különösen azért tartom ezt sikernek, mert az elektroakusztikus zene, bár varázslatos, máig rétegműfaj. Mindezt tudva gondolom azt, hogy nagy felelősség van azon, miképpen „tálalom”, vagy mutatom be ezt a világot a gyerekeknek.

Az előadásokról bővebben itt olvashat.

B. Török Fruzsina